Könyvek csatája

Lesd meg a csatát, hogy megtudhasd a végén, melyik könyv 2014 legjobbja! - Könyvek csatája
Értesülni akarsz a legfrissebbekről a csatával kapcsolatban? Nézd a külön erre készített oldalt! - Könyvek csatája - Frissek

2015. január 4., vasárnap

2015 első bejegyzése, megkésve

Hahó, Könyvmolyok! Elkeserítő, de most sem könyv bemutatás lesz. Bár gondolom ehhez már hozzá lehet szokni, hiszen hajlamosak a szerkesztők ellustulni. <<magára néz>> De most megkésve már, ám ebbe a bejegyzésben Boldog Új Évet Kívánok minden kedves olvasónak, na meg érdeklődöm, jól telt-e a karácsony? :) Ki milyen könyvet kapott a fa alá? (A saját szerzeményeinket majd lentebb megtudhatjátok!) Olvasási élményekben gazdagodtatok már, vagy még csak épp elé néztetek az évnek?
Remélem mindenkinek lett jópár új szerzeménye, mellyel túlvészeli az év végét, ugyanis 2015-re is rengeteg új, és nagyooon várt könyv várható! (számomra legalábbis) :3
Szóval, e a bejegyzésben két kihívásra jelentkeznék én, Sindie Lola. (meg talán majd Zoey-nak is kedve lesz hozzá, akkor ő is)
Természetesen könyvekkel kapcsolatosan.
Ezek lesznek életem első kihívásai, mármint, úgy igazán, a TAG-eken kívül. c:

1., - 2015 olvasási kihívása (itt találtam rá: http://pozitivnap.hu/kultura-es-szorakozas/konyvfalok-figyelmebe-keszen-allsz-2015-nagy-olvasasi-kihivasara)

Lényegében annyi, hogy el kell olvasnom 50 megadott témájú könyvet. Kicsit feszélyez, hogy csak ennyi időm van, de szerintem simán megleszek ezen. Talán már ebbe az évbe a tudtomon kívül is olvastam párat a listáról. :) Jó néhány pontra már első olvasásra rávágtam, melyik lesz ez a könyv. Nem tűnik nehéznek, egyszerűen csak olvasom azokat a könyveimet, amiket amúgy is szerettem volna, nyáron meg elbringázok a könyvtárba, és az olyanokat, melyek nincsenek meg nekem (pl. memoár, novelláskötet...) kiveszem, és nyugisan elolvasom. Érdekesnek tűnik ez az egész, és bővíti az amúgy elég szűk (főképp NA, YA, misztikus, fantasy, disztópia) olvasókörömet egy kicsit.


1. egy könyvet, ami több mint ötszáz oldal.

2. egy klasszikus romantikus könyvet.

3. egy könyvet, amiből film is készült.

4. egy könyvet, ami ebben az évben jelent meg.

5. egy könyvet, aminek a címében számjegyek szerepelnek.

6. egy könyvet, aminek szerzője még nincs 30 éves.

7. egy könyvet, aminek szereplői nem emberek.

8. egy vicces könyvet.

9. egy könyvet, amit nő írt.

10. egy misztikus vagy krimi könyvet.

11. egy könyvet, aminek címe csupán egy szóból áll.

12. egy novelláskötetet.

13. egy könyvet, ami egy másik országban játszódik.

14. egy szépirodalmi művet.
A könyv egy álom, melyet a kezedben tartasz.
- Neil Gaiman

15. egy népszerű szerző első könyvét.

16. egy könyvet, amit a kedvenc íróm írt, de eddig még nem olvastam.

17. egy könyvet, amit egy barátom ajánlott.

18. egy Pulitzer Díjas művet.

19. egy igaz történeten alapuló könyvet.

20. egy könyvet az „Ezeket egyszer el kell olvasnom!” listám aljáról.

21. egy könyvet, amit édesanyám szeret.

22. egy könyvet, ami ijesztő.

23. egy több mint százéves művet.

24. egy könyvet, amit csupán a borítója alapján választottam ki.

25. egy könyvet, amit még az iskolában kellett volna elolvasnom.

26. egy memoárt.

27. egy könyvet, aminek egy nap alatt a végére lehet érni.

28. egy könyvet, aminek a címében ellentétes jelentésű szavak szerepelnek.

29. egy könyvet, ami egy olyan helyen játszódik, ahová mindig is el akartam jutni.

30. egy könyvet, ami abban az évben jelent meg, amikor születtem.

31. egy könyvet, amiről rossz véleményeket hallottam.

32. egy trilógiát.

33. gyerekkorom egy könyvét.

34. egy könyvet, amiben szerelmi háromszög van.

35. egy könyvet, ami a jövőben játszódik.

A második a várólista csökkentés lett volna, de annak a jelentkezéséről lekéstem sajnos. Na de mindegy... Majd talán jövőre. ^^

-----------------------------------------------------------------------

Addig is, a mi "karácsonyfánk" alatt ezek az ajándékok vártak: (jó, a karácsonyfa alatt, azaz a szüleimtől összesen három könyvet kaptam, de jól hangzik.)


Na ezért volt már értelme várni a karácsonyt! Oké, ezekből a könyvekből három nem is karácsonyi ajándék volt, csupán a jószerencse sodorta mellém, de a többit a barátaimtól, rokonoktól, meg a családomtól kaptam.
  • "Jószerencse" : Alex Flinn-től a Csók, pont jókor-t saját magam vettem, ajándékba magamnak, vagy mi... xd
  • A Demény - Most én ugatok eredetileg valakinek az ajándéka lett volna, de sikerült úgy intézne,, hogy végül nálam kössön ki... :3 (persze, ő is kapott karácsonyra egy könyvet, de nöm ezt!)
    És a Csillagainkban a hibát pedig azon az áron, hogy jövőhéten egész héten, minden nap írok feladatlapokat (gyakorlásként a központira) sikerült megszereznem.
  • A szüleimtől Suzanne Collins-tól az Éhezők viadala első, és második részét, na meg Anna Woltz-tól a Száz óra sötétséget kértem szépen, és a karácsonyfa alatt ők is vártak. (sajnálom, hogy a Kiválasztottat nem kaptam meg, na de majd rá is szert teszek!) 
  • "Rokonoktól", azaz az apukám felöli nagymamámtól kaptam A Zizi naplója 1.-et, melyre már rég fenem a fogam. :3
  • Drága Zoey barátosnémtól, a legeslegnagyobb boldogságomra a Mercy Falls trilógia első két részét végre megkaptam... :") (eddig csak a harmadik része volt meg... TwT) Most oly jól mutatnak egymás mellett, hogy meg kell zabálni őket! Természetesen neki is fogtam újraolvasni a drágáimat. Másodjára is ugyanúgy i-m-á-d-o-m! ♥ Nikitől pedig Tavi Kata sorozatának a második részét, a Ballépéseket kaptam. 
  • És az osztálytársamtól, aki az osztály-karácsonyon, vagy min húzott a Duff-ot kaptam, Kody Keplingertől, meg Emily Bronte-től az Üvöltő szeleket, mely sajnos már megvolt nekem, de attól még nagyon örültem neki! C:
Tehát hihetetlen nagy boldogsággal zártam én személy szerint ezt az évet. Majd a könyvekből várhattok valamikorra ajánlókat, de januárra semmit sem ígérhetek.Szerintem pihenni, aludni fog a blog januárban. Majd talán utána újra aktívabban leszünk, de nem szólom el magamat inkább.
~
 Addig is, mindenkinek jó olvasást, sok könyvet, na meg egy remek évet kívánunk mindketten! 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése