Stephanie Meyer: Bree Tanner rövid második élete – az Eclipse-hez

Szerző: Stephanie Meyer
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás éve: 2010
Fordította: Bosnyák Viktória
Oldalszám (a Köszönetnyilvánítás nélkül): 150
Sorozat: Twillight-saga
A mű eredeti címe: The short second life of Bree Tanner: An Eclipse novella
Fülszöveg:
Vonzó, veszélyes, végtelen világ...
Bree Tanner alig emlékszik előző életére, mielőtt érzékei csalhatatlanok, reflexei emberfelettiek és fizikai ereje megállíthatatlan lett volna. A szűnni nem akaró szomjúság előtti életére… az életére, amikor még nem volt vámpír.
Csupán annyit tud, hogy újszülött társaival élni kevesebb betartandó szabályt és még kevesebb elkerülhetetlen következményt jelent: figyelj a hátad mögé, ne vond magadra a figyelmet, és mindenekfelett érj haza napfelkelte előtt, vagy meghalsz. Amit nem tud: halhatatlan életéből már nem sok van hátra.
Aztán Bree váratlanul barátra lel, egy újszülött vámpír személyében. Diego hozzá hasonlóan kíváncsi teremtőjükre, akinek még a nevét sem tudják. Amikor felismerik, hogy az újszülöttek csupán sakkfigurák egy elképzelhetetlenül hatalmas játékban, Bree-nek és Diegónak el kell döntenie, hogy melyik oldalra áll, és kiben bízik meg. 
De ha minden, amit a vámpírokról tudsz, hazugságon alapul, hogyan derítheted ki az igazságot?

Mi van gyerekek, annyira belejöttetek a Könyvek csatájába, hogy már ajánló nem is kell?
Ajaj. Már most félek, pedig alig kezdtem bele a kritikába… hogy mitől? Nem is, inkább kitől, kiktől. A Twillight-fanok haragjától, ugyanis még nem olvastam a sagát. (Megkövezhettek, bár azt nem tudjátok, hol lakom, szóval hihi!:D)
Mégis elolvastam ezt a novellát, avagy kiegészítő történetet az eclipse-hez. (De hé, az összes filmet láttam! Azért ez egy kicsit feloldoz a vétkemben, nem? Legalább tudtam, miről van szó.)
Nem csalódtam benne.
De komolyan, ez a könyv 200 oldal sincs, mégis megfogott. Nem igazán értettem, miért van mindenki annyira oda az írónőért, de most kicsit megszeppentem, mert tényleg remekül ír. Kedvet kaptam elolvasni a sorozatot is.

Na, de elég is az időhúzásból! Térjünk a lényegre. Ez a novella Bree Tanner szemszögéből íródik, aki egy kis mellékszereplő a történetben, s (spoiler!) (azoknak akik még nem olvasták az eclipse-t) nagyjából miután Belláék megismerik, azonnal meghal. (spoiler vége!) Bár nem annyira poén lelövés, hisz a cím is árulkodik. Mindegy.
Nagyon megkedveltem Bree-t. Az sem zavart, hogy vámpír, meg minden. Ő is a jó fej  – nem ri-banc! – főszereplőnők egyike. Minden oldalt szívesen olvastam, a gondolkozásmódját, a beszélgetéseit… a beszólásait!
Szerintem bátran ajánlhatom azoknak is, kik még nem olvasták a többi könyvet. Természetesen azoknak is, akik már olvasták, és szerették őket.
Vámpíros könyv a javából. De ebben a formában, ahogy az írónő megírta, egész kellemes volt, kidolgozott, értelmes. Hiszen ő gyakorlatilag megteremtette ezt az új népet – a vámpírok ilyes fajta népét.
Nem bajlódom a szereplők bemutatásával, egyedül Bree-ről és  Diego-ról beszélek.
Bree, mint említettem, jó jellemmel rendelkezik, van humorérzéke, és egész jó a felfogó képessége. Továbbá tizenöt éves, vagy tizenhat lehetett, amikor átváltoztatták. Maga sem tudja.
Diego. Oh, Diego, miért vagy te Diego? Mindenedet imádom! Imádom a nevedet, imádom a gondolkodás módodat, imádom, hogy annyira bolond vagy, jó értelemben… Imádom, hogy hihetetlenül aranyos vagy. (Pedig én nem nagyon szoktam a spanyolokra bukni ám.)
És szeretem, pontosabban jókat röhögök a beszólásaidon. Nem csak Bree-ét, hanem az én életemet is színesebbé tetted.
Ami a végén történt, mélyen megrendített.
Diegot legjobban a következő részlettel tudnám jellemezni : /#0.Részlet/

- Ámen, hugi. Az efféle csak bajt kever.
Fura. Diego fura. Mintha valami hétköznapi beszélgetést folytatna. Semmi ellenségesség, semmi gyanakvás. Mintha nem azt latolgatná, hogy mennyire nehéz vagy éppenséggel könnyű lenne megölnie ebben a pillanatban. Egyszerűen csak beszélget velem.

Továbbá, tőle vannak a kedvenc részleteim is. Bár, van egy, amit nem írhatok le, de azt hiszem, a legkedvencebb a harmadik mellett. Igazából, jobban belegondolva mind favorit.
Diego nagyon-nagyon aranyos, cuki, vicces, és nem mellesleg helyes, azokkal a hullámos fekete fürtökkel, és széles mosolyával. Egy ilyen vámpírt elfogadnék magam mellé!


/#1.Részlet/

- Nehogy még a végén elérzékenyülj itt nekem!
- Micsoda?! Nem akarsz – tágra nyitotta a szemét, a hangja pedig affektálva egy oktávval feljebb szökkent – az öribarim lenni? – vigyorgott.
[…]
- Naaa, Bree! Legyél örökre a legjobb cimbim! Légyszi! – még mindig ugratott, de széles mosolya őszinte volt, és… reménykedő.
[…]
- Benne vagyok.
- Csúcs! A mi kis privát klubunk.
- Rém exkluzív – kontráztam.

/#2.Részlet/

Elvigyorodott.
- Legyünk nindzsák!
Rábólintottam.
- A szupertitkos nindzsa klub sokkal menőbben hangzik, mint ez az öribari dolog.
- Egyértelműen jobban.

 /#3.Részlet/ 

- Azt mondta: ,,Mondd meg Bree-nek, hogy kitaláltam a kézfogást. Négy nap múlva, amikor majd találkozunk, megmutatom neki.”

/Részletek vége./

Csak hogy tiszta legyen, egyébként ez teljesen önálló életet él. Csupán a legeslegvégén kapcsolódik bele egy picit, tényleg csak pár oldalt az eclipse-be. Bree életéről olvashatunk, pontosabban, mivel ő már halott, az életén túli életéről.
Szeretek benne mindent, de mindent. Egyedül jó pár karakter fejét törném le szépen, akik miatt az életen túli élet megnehezült főhősnőnk számára, és én kifejezetten meggyűlöltem őket.
Önző, csúnya, ronda, könnyezésre (kis túlzással, engem) fakasztó dolgot tettek egyesek!
Hogy mit? Hát, azt csak az elolvasása után tudhatjátok meg.

Borító: Gyönyörű, egyszerűen beleszerettem. Annyira egyszerű, és nagyszerű - mégis tükrözi a könyv hangulatát.

Kedvenc karakter: Diego, Bree, Fred, Carlisle (itt őt ismertük meg a legjobban, illetvee...) Edward (Nem annyira kedvenc, de kiérdemelt egy pontot, mert jó fej volt az utolsó oldalon. Figyelem: Tilos előre lapozni, még ha nagyjából mindenki tudja/sejti/ismeri, mi lesz a vége.)

Legutáltabb karakter: JANE, VICTORIA, FELIX, Aro, Riley (Hova tegyelek, te kis öleb?!) Raul, és a többi idiótája

Fujj Riley, fujj! Kívánok
egy karót
 a szívedbe.
Még ha nem is
 árt az neked.

Amit imádtam: Diego, és minden, ami csak vele járt, a beszólásai, a tettei, stb. (Nem kezdek el regélni, mert az hosszú lenne!) Seattle, a városka, ahol laktak, #mindenegyéb

Amit utáltam: Nem tehetek róla, de utáltam, amiért Bree-vel az élet ilyen kegyetlen. Jobbat is érdemelt volna ő. Ezen kívül pedig ha nagyon hibát akarok keresni: túl rövid volt! 

Érzéki mérce: Diego (jó leírni a nevét, és azt remélni, hogy nem mindenkinek a Jégkorszak rajzfilm-beli Diego jut eszébe először, mert nekem speciel ő jutott eszembe a név olvastán.) Van, ami késve esett le. De nagybetűs hűha.

Értékelés: