Könyvek csatája

Lesd meg a csatát, hogy megtudhasd a végén, melyik könyv 2014 legjobbja! - Könyvek csatája
Értesülni akarsz a legfrissebbekről a csatával kapcsolatban? Nézd a külön erre készített oldalt! - Könyvek csatája - Frissek

2014. december 7., vasárnap

Marni Bates: Láthatósági mellény lúzereknek

Szerző: Marni Bates
Kiadó: Móra Könyvkiadó
Kiadás éve: 2014
Fordította: Vándor Judit
Oldalszám (a Köszönetnyilvánítás nélkül): 313
Sorozat: LOL-könyvek
Műfaj: ifjúsági, szerelmi
A mű eredeti címe: Invisible
Fülszöveg:
„Nem leszek többé Láthatatlan!” − Ez Jane Smith új jelmondata. A stréber lányt addig nem zavarta, hogy mindenki átnéz rajta, amíg két barátjával osztozott a lúzersorsban. De amióta Mackenzie Logannel jár, Corey-t pedig leköti rocksztár pasija, Jane magára maradt. És ebből elege van! Amikor a suliújságnál megbízzák, hogy írjon egy ütős vezércikket, úgy érzi, végre megmutathatja, nem az az életképtelen kiscsaj, akinek mindenki hiszi. Arra azért nem számít, hogy ehhez előbb be kell mosnia egy izomagyú focistának, sőt még a suliból is felfüggesztik. És arra végképp nincs felkészülve, hogy egy idegesítő, szexi fotós srácot varrnak a nyakába, aki a sírba kergeti. Vagy inkább életre kelti?








Marni újabb remekműve. A szokásos egyszerűen röhögni való humor benne volt, az, amitől az ember átgondolja, hogy végülis lúzer-e... Huh, hát imádtam ezt a könyvet.
Jó, persze, azzal nehezen békéltem meg, hogy... nos, nem mondok nagy spoilert, hogy ha eddig kedveltük Mackenziet (a Segítség, Youtube sztár lettem!-ből ismervén, ami ennek a könyvnek az előzménye, úgymond bevezető kötete, de amúgy külön szemszögből íródik, és más időben, mint a Láthatósági mellény) akkor most sem fogjuk különösebben meg kedvelni. Khm.
Mit ne mondjak, oda voltam Scottért. És vissza is. Teljesen, annyira a pasi ideálom, (személy szerint) hogy nagyjából a felbukkanásától fogva ujjongtam, ha csak róla olvashattam. Helyes, csipkelődő, MŰVÉSZLÉLEK, imád fotózni, - és tényleg gyönyörűen fotózik is a soha el nem hagyható gépével a nyakában! - imádom a gúnyos mosolyát, imádom a mosolyát, imádom hogy mennyire tudja szivatni Jane-t... Miket trollkodott a srác :D (Jó, azért semmi komoly...)
Tehát, lényegében a sztori kicsit a Segítség, Youtube-sztár lettem! folytatása. Ezért ajánlott az elolvasni, mintegy előzményként, mert anélkül kicsit sok lesz a "Mi van?" kérdés.
Jane Smitt szemszögéből olvashatjuk az egész történetet, és hát, mit ne mondjak, egészen más, mint Mackenzie története. Kicsit visszavonultabb, stréber lány, de neki is megvannak a maga problémái, és emellett még azt is el akarja érni, hogy kilépjen a "láthatatlanságból". Kicsit ellentmondásos, de ez van.
Aztán, hála a bénázásának, - ami nekem bíztató, hisz tudni kell, én tipikusan az vagyok, aki képes a saját lábában megbotlani, és más egyéb szerencsétlen húzásokra, - a sors mellé sodor egy helyes, pimasz, jó humorú, gyönyörűen fotózó srácot, Scott képében. Vele együtt hivatott arra, hogy egy pöpec kis főcímoldalt írjon meg a sulija újságának.
És még nincs is itt vége, a drága Jane a szerencsétlenségének és félénkségének hála még azt is megkapja, hogy a srác mindenhova követi, mondván, kellenek a fényképek. (Hát engem tuti nem zavarna, ha egy ilyen Scott loholna a nyomomban......) Szóval jó kis bonyodalmakba keverednek, de persze közben remekül
szórakoznak.
Tetszett ebben a könyvben, hogy szépen fokozatosan van leírva Jane társadalmi szintű felépülése, egészen odáig, hogy a végén már saját akaratából, merészen ki fel mer szólalni.
És hát a vége! Engem olyan kétségek közé sorolt, de komolyan. Világvége érzésem volt, annyira összekuszálódott szegény Jane élete, és nem mondom el, végül hogy sikerült megoldania.
Csak annyit, hogy konkrétan az utolsó oldalon tisztázódott szinte minden.
Jane jellemét már körülírtam, még annyit mondanék róla (amit nem túl nehéz kikövetkeztetni sem) hogy szeret írni. Van egy piros kis jegyzetfüzete (hülye jegyzetfüzet!!!) és abban firkálgat novellákat, meg más egyebeket. Pozitív pontot kapott nálam, hogy a más egyebekben benne van az is, hogy kigondolja és leírja a halálát többféleképpen. Olyankor nagyon bírtam a csajt, meg a halálának (vicces) módjait. (ne gondoljatok semmi morbidra)
A többi szereplőről nem mondanék semmit, mert az kicsit... hát, nem tudom. Most kivételesen nem kerültek hozzám közelebb a mellékszereplők, épp ellenkezőleg. Tehát inkább mindenkire rábízom a döntés jogát, ki milyennek ítéli meg őket. (egyedül talán Corey az, akivel ebben a kötetben kicsit jobban szimpatizáltam, mármint a végén kívül.)
Ó, és Chelsea. Nos, őt most kivételesen egész megkedveltem. Nem hinné az ember, hogy egy ilyen... hát mondjuk ki, főribancnak tűnő lányt is lehet kedvelni, de amúgy egy picit mélyebbre ásva rá lehet jönni, hogy nem is igazán az. És tudjátok mi a legjobb? Jövő, 2015 nyarára várható Chelsea történetének a megjelenése! Na, én nagyon várom már azt a nyarat, mert hihetetlenül kíváncsi vagyok erre, és szerintem ez egy nagyon nagy ötlet, meg tök jó újítás, hogy most végre nem egy Lúzer, hanem egy Menő szemszögéből olvashatunk. Marni mindig előáll nekünk valami újjal. :)

Ezt a könyvet egyszerűen muszáj elolvasni annak, aki kedveli ezt az ifjúsági-szerelmes témát, mert kihagyhatatlan. Úgy szól egy gimis lány átlagéletéről, hogy mégis izgalmas legyen, hogy mégis izgulj rajta, hogy mégis mosolyogj nagyokat, és hogy mégis észrevedd, tényleg léteznek ilyen problémák is, még ha a valóságban nem is olyan könnyű megoldani, mint egy könyvben.
(Megjegyzés: És most a Móra Könyvkiadó jóvoltából 35% kedvezménnyel megvehetitek IDE kattintva, egészen december 16-ig, azt hiszem.)





SPOILER!!! Ez itt spoiler lesz, ha még nem olvastad a könyvet, légy szíves ugord át. Azért lesz spoiler, mert felteszek egy SPOILERES kérdést a könyvel kapcsolatban, ami nagyon megmaradt bennem. Tehát ha nem olvastad a könyvet, ne olvasd el, mert SPOILERES! Tehát. Mégis miért nem tépte ki és dobta el Jane azt a cikket, amit Corey-ekról írt???! Akart vele valamit csinálni? Elmondása szerint nem. Akkor ... mi értelme volt meghagyni? Titoktartásról nem hallott még? Nem gondolt bele, hogy esetleg elhagyhatja? Ez volt az egyetlen dolog, ami úgy tényleg nagyon zavart, különben amúgy hihetetlenül jó volt a könyv. SPOILER VÉGE!!!


Cím: Imádom!:D Bár már lassan kicsit sok lúzer/stréber lesz, - ennyi még bőven belefér.
Borító: Hát... Azt az egyet nem értem, hogy miért egy kb. harmincas éveiben járó nőt tettek be képnek.Szerintem ha nagyon akarják, az amerikaiak találnak egy tizenhétéves modellt is... (mert ugye ez nagyjából az eredeti borító) De a szívecskéket/nyilakat/bigyókat imádom. *-*
Kedvenc karakter: SCOTT ♥ , Elle, Chelsea, 
Legutáltabb karakter: Lisa Anne
Amit imádtam: Scott jelleme; a könyv hihetetlen jó humora; smikor Jane behúz annak a Thompson izomagy gyereknek; Powell's könyvesbolt, ahol Jane dolgozik; 
Amit utáltam: Hogy Mackenziet és Coreyt elég sokáig háááát... szép szóval nem kedveltem
Érzéki mérce: Hüm... Volt itt csók, kioktatás, barátság-veszekedés, és szegény Jane eléggé nagyon megbűnhődött... (bár volt is miért)
Értékelés: 





2014. november 28., péntek

Karácsony könyvmoly-módra!

Lévén a karácsony egyre közeledik, gondoltam, írok egy ilyen bejegyzést is. Mert hát, mind tudjuk, miről is szól a karácsony!
Oké, a megtisztulás, és a szeretet, egymás iránti törődés kimutatásának alkalma, meg minden. De azért mindenki örül az ajándékoknak, nem? Még a legönzetlenebb ember arcára is mosolyt lehet csalni egy szívből jövő ajándékkal.
Persze nem szó szerint, mert a szívből mit tudnának ajándékozni, pár csepp vért egy gyönyörű kis kapszulába, hogy utána megdögöljön?
És hát, egy könyv is lehet szívből jövő. Akár megrendelik, - mosolyogva kattintanak rá a "Kosárba!" gombra, tudván, hogy ennek valaki nagyon fog örülni, - akár a könyvesboltban helyben megvásárolják... Mind-mind szeretetteljes gesztus. Ha úgy vesszük.
Vaagy, csak egyszerűen mentséget próbálok találni, amiért egyszerűen egy könyvlistát nyomtam a szüleim kezébe, hogy "Ezeknek én hihetetlenül örülnék, meg minden..." elmondással. Minden a felfogás kérdése.
Tehát, itt a karácsony a küszöbön, már mindenki azt várja, és aki nem várja azt, valamilyen módon ő is várja : hogy legyen túl ezen a nagy cécón minél hamarabb.
A tárcák fogyókúrájáról is szól részint ez az egész ünnepség, de ha jó célokra (nevezzük meg, könyvekre) fordítjuk ezt az egészet, máris kellemesebben hangzik.
Szóval, ki mit tervez karácsonyra? Esetleg egy diszkrét "Én ennek nagyon örülnék..." ? Vagy egy körlevél a család azon tagjainak, akiktől biztosra számíthattok ajándékra?
Vagy még egyáltalán nincs ötlet? Ez is megeshet. Én személy szerinte egy nagyon, de nagyon döntésképtelen típus vagyok. Ez is az órák számát növeli, amit egy könyvesboltban néha eltöltök. Látni kéne azt a szenvedést! Egy, egyetlen egy könyvet kell választanom (általában) olyankor, és az egyszerűen gyötrelmes, másként nem tudom leírni. Na mindegy, vissza a karácsonyi könyvlistára.
Szóval, gondoltam, összegyűjtök néhány akciót, és azokban szereplő érdemesebb könyveket, mert azért na, annyira mégsem kell túlterhelni a szeretteink költségvetéseit. :)
Ezen kívül még megosztanám az olvasókkal a személyes karácsonyi listámat, továbbá természetesen bloggerina társamtól, Zoey-tól is kikérem a véleményét, ő sem maradhat ki!
Szerintem kezdjünk is neki.


  • Libri 
Nem tudom, ki hogy van vele, de én ezt a könyváruházat látogatom a legtöbbször, szorosan az Alexandrával holtversenyben. (Jó, persze, ebben benne van a kényelem szempontja is, hisz ez van a legközelebb, meg itt van törzsvásárlói kártyám...) Rengeteg jó akció van, ha az ember szemfüles, rengeteg hihetetlen dologra tehet szert. Ez számomra Erin Morgernstern Éjszakai Cirkusza (katt a címre, és elolvashatod róla a kritikát!) volt. Az eredeti, kb. 4000 Ft-os árán szerintem sosem vettem volna meg, ugyanis az már két könyv ára, inkább veszek két könyvet azon. Na de amikor fele áron megláttam online a libri oldalán... Hú, azonnal lecsaptam rá. És nem bántam meg. Keményborítós, gyönyörű szép, és még imádtam is magát a könyvet, a történetet! 
Na de, az akcióról. A drága libri karácsonykor egy plusz könyvvel ajándékoz meg minket, ha két könyvet (persze nem akármilyent, csak ha az szerepel az akcióban) veszünk. Igen, attól még két könyvet meg kell venni, de cserébe kapunk egy harmadikat. Ez amolyan jó is, és rossz is egyben. 
Az akció elméletileg október 30.-ig tart! (bár január 31.-ét ír, de azért jobb elővigyázatosnak lenni, hogy ne 30.-án derüljön ki az akció vége.)

- Amit én (kiemelten) ajánlok:

Még nem olvastam, de már ezer éve kerülgetem, egyszerűen imádom a borítóját, és a történet is megfogott, szóval nagyon határozottan fent van a könyvlistámon, bár nem a karácsonyin. 

(Ez csak online elérhető az akcióban, tehát megrendelés esetén!)







Erin Mccahan: Szerelem és más fura szavak
Attól, hogy hát... elég különleges a borító, engem még nagyon érdekel ez a könyv. Tiniknek ajánlottabb, és beleolvasván úgy éreztem, ezt nekem egyszer muszáj elolvasnom. És olyan vastag, és élőben egyszerűen gyönyörű! Szívem szakadt meg, hogy végül nem ezt vettem meg.
De vigyázat, ez a könyv már csak 30.-ig szerepel az akcióban!







Nicolas Barreau : A nő mosolya
Hm, igazából nagyon érdekesnek találom ezt a könyvet, és kíváncsivá tett. Alapból, ami megfogott, az a hihetetlen gyönyörű borítója volt! És Franciaország! És egy kis francia könyvesboltocska! De amúgy szintén nem olvastam, csak forgatgattam a kezemben, de kicsit utánanéztem, és elég jókat hallottam róla, szóval felkerült ide.
(Ez csak online elérhető az akcióban, tehát megrendelés esetén!)
De vigyázat, ez a könyv már csak 30.-ig szerepel az akcióban!





Oravecz Nóra: Összekötve
Niki barátnőm olvasta, és neki tetszett. Igazán erről semmit nem tudok mondani, csak ajánlanám annak, aki kedveli ezt a témát. Ja, meg aki szeret olyan könyveket olvasni, amely magyarországon játszódik. (?)
De vigyázat, ez a könyv már csak 30.-ig szerepel az akcióban!






Oravecz Nóra: Az igazi kötelék 
Itt a második része, ugyanis ez is szerepel az akcióban, mert ha már egyszer most jelent meg végre, okozzunk örömöt a gyereknek, tessék a kari fa alá!
De vigyázat, ez a könyv már csak 30.-ig szerepel az akcióban!







És aztán, ott van még a Maxim kiadó ajánlata is. Ez külön áll a fentebbitől, itt csakis a Maxim könyvkiadó példányaiból vehetsz meg hármat úgy, hogy egyet pluszba kapsz. Ezt saját felfedezésre ajánlom, az első mondatra kattintva megtekinthető az akcióban szereplő könyvek teljes listája!

- Ezen kívül még van egy bizonyos 999 Ft-os akció is. (Katt az első mondatra az akcióban szereplő könyvek teljes listájáért!) Ebből csak két könyvet emelnék ki:

Isaac Marion: Eleven testek

Zombis könyv, egyszerűen brutális! Csak erős idegzetűeknek ajánlanám. A filmváltozata a könyvhöz viszonyítva egy 6 éven aluliak számára ajánlott mesével ér fel, nagyjából. De aki szereti ezt a véres-agyfalós-halottakkal teli sztorikat, egy szerelmi szállal megspékelve, és bírja is a gyomra/agya, azoknak mindenképp ajánlott! Én imádtam. 999 Ft-ért, uramatyám! Majdnem ott sírtam el magam a könyvesboltban, amikor megláttam hogy ennyiért adják. De mint említettem, nem venni voltam, hanem kivenni könyveket, előrendelt könyveket. Jó, az is vásárlás, de részletkérdés.


Erin Morgenstern - Éjszakai Cirkusz

És a másik örömhír, az az gyerekek, hogy most ti is megvehetitek nagyjából fele áron ezt a gyönyörű, kemény borítós, csodálatos, elvarázsló történettel rendelkező könyvet nagyjából a fele árán, 2000 Ft-ért! Az ajánlómba leírtam minden csodálatomat.




És szerintem a libriben minden említésre méltó könyvet megemlítettem. Ha valamit kihagytam volna, az a figyelmetlenségemnek köszönhető valószínűleg.


  • Alexandra


Bevallom, az Alexandra Könyvesbolt akciójáról nem sokat tudok, de náluk is ez a kettőt fizet hármat vihet él. Azt sajnos nem tudom megmondani, hogy ez csak online érvényes-e, vagy helyben a könyvesboltban is fel lehet használni, abból a hibámból kifolyólag, hogy ezer éve nem jártam Alexandrába! Uupsz.
De azért szétnéztem a honlapon, és itt is vannak ám nagyon érdemes ajánlatok, amikről pár szót szólnék, még úgyis, hogy legtöbbjüket nem olvastam. Itt is, ha jól informálódtam október 30.-ig tart a kedvezmény!



















Helen Fielding : Bridget Jones naplója 1.
Helen Fielding : Bridget Jones naplója 2. 
Helen Fielding : Bridget Jones naplója  3.

Az első két kötet szerepel csak a 2+1 akcióban, de a harmadikat is szépen leárazták, méghozzá 40%-al, tehát a kemény kötéses, hatalmas, vaskos könyv most már elérhető földi áron is. Ez a sorozat inkább felnőtt témát érint, ugyanis az évek során az első kötettől a harmadikig számítva a főhősnő felnő, megöregszik, ha használhatok ilyen csúnya szót. Erről a sorozatról nem sokat hallottam, ám mostanában nagyon felkapott.

Veronica Rossi: Végtelen ég alatt

Erről talán Zoey tudna órákat rengeni, ugyanis ő olvasta,- és imádta!






Meg Rosoff : Majd újra lesz nyár

Engem érdekelne, csak hát nem kaptam még biztos támpontot, hogy jó könyv-e, vagy végülis rossz könyv. Egyszerűen Zoey óva intett az elolvasásától, azt hiszem talán azért, mert ez nekem túl depressziós? Hát, meglehet, mert a témája eléggé úgy hangzik...






Marissa Meyer: Cinder

Sokan hallhattatok erről a könyvről, manapság elég felkapott lett hazánkban, és most a drága Alexandra könyvesbolt bevette az akcióba. Kemény kötéses, kívülről gyönyörű(még ha nekem nem is szimpatikus az a piros magassarkú) belülről, a tartalmát illetően nem igazán tudom. Sokan szeretik. Tehát csak jó könyv?








Lauren deStefano: Hervadás
Tratratratra tra tra traaa! És a főatrakció, a Hervadáááás!!!
Hogy megörültem, mikor megpillantottam ezt is az akcióban! :) Egyszerűen imádtam ezt a könyvet, a borítója is gyönyörű, és maga a disztópikus trilógia első kötete is az volt.
Az egyetlen, és legfőbb probléma az, hogy nem MÉLTÓZTATJÁK magyarul kiadni a második részét. Hát kérem szépen, mi ez?! Lustaság tán?
Szóval, néhányaknak talán azért nem tetszhet, mert ezer évet kell várhatólag várni a a második kötetére, a Lázra. De attól még egyszerűen kihagyhatatlan mű! Csodálatos, és nincs is olyan súlyos függővége, elmondhatom, hogy ki lehet bírni.

Voltak, amiket kihagytam, de azokat meg tudjátok tekinteni, ha átbogarásszátok az akcióban szereplő könyvek listáját!. ;)

- Az Alexandránál megemlíteném, hogy akik Stephen King rajongók (nem igazán egy gyerek téma, ezt még én is tudom, bár eddig csak hallottam róla, meg beleolvastam egy művébe) azok jól járnak az akciókkal, mert rengeteg kötetét hihetetlenül jó áron be lehet szerezni itt.


  • Móra Könyvkiadó


Itt Marni Bates összes könyve, és Az ég a földig ér c. regény szerepel az akcióban. (katt, hogy megnézhesd!) Csak december elsején kezdődik ez az egész, - 35%-os leárazással lehet megvenni a felsorolt könyveket. Itt nincs olyan, hogy kiemelt ajánlatom, - egyszerűen mindegyik megéri! Imádtam az összeseket, ha valaki valami szórakoztató, vicces, és szerelmes könyvre vágyik, nem egy világmegváltó témájúra, akkor magabiztosan tudom a LOL-sorozatot ajánlani!:)

Egyelőre ennyi lenne, ma még csak az akciókat raktam fel, de következő alkalommal már jövök a karácsonyi könyvlistákra való ajánlóval, - ki mit ajánl. Ezt a bejegyzést persze még frissíteni fogom, ha úgy adódik, ugyanis amolyan utolsó pillanatban összedobott (az akciók okt. 30.-ig tartanak mindenhol sajnos) bejegyzés volt. Gondoltam, ilyen sorozat-szerűen lehetnének felépítve ezek a karácsonyi témával kapcsolatos dolgok. Ha már kritikát írni lusták vagyunk... (Annyit viszont elárulok, hogy közbe valamikor hamarosan várható Marni Bates legújabb könyvéről egy kritika. Egyszerűen imádtam!)

2014. november 8., szombat

Kelley Armstrong & Melissa Marr - Loki farkasai

Szerző: Kelley Armstrong & Melissa Marr
Kiadó: Ciceró
Kiadás éve: 2014
Fordította: Bihari György
Oldalszám (a Köszönetnyilvánítás nélkül): 296
Sorozat: Blackwlli Históriák I.könyv
Műfaj: természetfeletti, ifjúsági, kaland, mitológiai
A mű eredeti címe: Loki's Wolves
Fülszöveg:
A dél-dakotai Blackwell városának legtöbb lakója egyenes ági leszármazottja Thor vagy Loki istennek, így a tizenhárom éves Matt Thorsen és két osztálytársa, Fen és Laurie Brekke is. Mivel számára ez a családtörténet része, Matt úgy ismeri az északi mítoszokat és isteneket, mint a tenyerét – ez azonban nem jelenti azt, hogy hisz is ezekben. Amikor tudomására jut, hogy közeleg a Ragnarök, és a végső harcban neki kell majd képviselnie az isteneket néhány gyerekkel, alig hisz a fülének. De a feladat akkor is rá vár, így Laurie és Fen segítségével megállíthatatlan csapatot hoz létre, hogy megelőzze a pusztítást.









Manapság felkapott, hihetetlenül menő dolog 13 évesen megmenteni a világot. Azt hiszem, el kéne gondolkoznom az életemen. Én már meghaladtam a korhatárt, de talán még beengednek a Sorba, Ahol A Világmegmentésre Vállalkozó Tízen háromévesek állnak. Küldök majd képeslapot, amin épp selfiezek a Világmegmentésekor, ha úgy adódik, jó?
Én nem olvastam  a Percy Jackson könyveket. Gyertek csak, tudom, hogy most is sokan ki akarnak nyírni, merthogy ez egy ilyen meg olyan hihetetlenül jó könyv, és milliószámra imádják. De nyugi van, egyszer eljutok odáig is, még maradt egy "kevéske" az életemből. :D
Szóval, azért ezzel kezdtem, mert nem is tudom, hogy fogalmazzam meg. Még úgy is, hogy nem olvastam... még úgy is Percy Jackson nem Michael Jackson feelingem volt ettől a könyvtől.
Tehát, akiknek az a könyv tetszett, vagy utálni fogják ezt a könyvet (Mit lopja az én kedvenc sorozatom
ötletéét?!) vagy imádni. (Hú, de jó! Mondjuk, nem ér fel a Percy Jackson sorozathoz talán, de nagyon jó, mert szeretem az ilyen istenes-mitológiai-kaland könyveket!)
Itt mondjuk nem görög, hanem skandináv/germán(északi) mitológiák játszanak főbb szerepeket. Már a cím is árulkodik, Loki farkasai. Loki a mitológiában egy germán tűzisten.
A könyvben még valamilyen módon, - később kifejtem - benne van Baldr isten, Odin, Thor,  meg valami iker istenek, és persze rengeteg mitológia lény. Legtöbbjüket persze főhőskéink kívülről fújják - hisz csupa olyan szörnyeteggel találkoznak, akiket már Loki vagy Thor legendájából ismernek.

Matt előszeretettel ismételgetett mondatai közé tartozik valamilyen festmények emlegetése Thor isten vagy Loki isten "életképeiből". Na meg a nyavajgás, hogy őt a nagyapja azért "választotta ki", hogy meghaljon. Mondjuk, ilyen szempontból megértem. Én sem lelkesednék, ha amikor a szüleim megtudnák, hogy kiválasztódtam egy (nagy valószínűséggel) halálos küldetésre, akkor Iphont meg terepjárót ígérnének nekem. Kedvesek, mi? Éljen a családi szeretet a Loki farkasai c. regényben kibontakozva!
Lényegében arról szól ez a kötet, - vagyok olyan bizakodó, hogy a másodikban már reménykedem, több dolog fog történni -, miképpen Matt, és az unokatestvérei, Laurei és Fen nagy nehezen összeszednek egy szó szoros értelmében isteni bandát. Ugyanis, ezeket a gyerekeket úgy tartják fenn, mint istenek leszármazottjai. Ennyi erővel én is lehetnék akár Zeusz lánya, csak nem tudok róla, mert az ükanyám ükanyjának ükanyjának ükanyja mondjuk elfelejtette továbbadni ezt az érdekteles tényt. Nagyon fennakadtam ezen a témán.
És hogy mégis miért szöktek meg a szüleiktől, kiskorúként, egy rendőr, avagy seriff apukát (Matt részéről) maguk mögött tudva? Mert eléggé valósnak bizonyult, hogy ez az egész jóslat-bigyusz beteljesül, és hogy ez a Ragnarök, amit ők a Világvége szebb elnevezésének tartanak (tehát így nevezik) elkövetkezik. Amennyiben Matt nem küzd meg egy bazi nagy kígyóval.

! Logika túltengés, figyelem. !

Ezt a részét nem igazán értettem. Na de ennyit erről.
Viszont most még beszélnék a főbb szereplőkről, hogy ki milyen istenség leszármazottja, és szerintem bőven eleget megtudtatok erről a könyvről. Akinek tetszik, annak tetszik. Akinek nem, annak nem. Ez van; ez a könyv egyszerűen ilyen!

Hölgyeké lenne az elsőbbség, ha én nem Fen-nel szeretnék mindenáron kezdeni. Fen, áh, Fen. Egy idősebb, még az eddiginél is izmosabb, és lehetőleg magasabb verziót belőle simán elfogadnék! Annyira bírtam a beszólásait. Ha ő nem lett volna, nem bírtam volna ki ezt a könyvet, az unalmas részeit mármint. De Fen miatt tovább olvastam! *büszke magára*
Fen... ő ilyen forró vérű, rosszfiús-beütésű (figyeljétek meg, ilyen gyerekekből lesznek a sexy rossz fiúk! xD) lázadó, és hihetetlenül jó humorérzékű, vagy legalábbis irónia érzékű Loki leszármazott. 
Szeretem benne még a néha felnőttes viselkedését is. Azt már nem, hogy talán kicsit vészesen közelít Laurei-el kapcsolatban az esetleges vérfertőzéshez. Márpedig azt nem akarjuk. Hacsak a jövőben ki nem derűl, hogy amúgy nem unokatesók. Mert azt is simán kinézném a fordulatokból.

/#1. - Fen/

 ,,- Fizettem - mondta - Ismeritek a szabályokat. Kvittek vagyunk."

/#2. - Fen/

,,- Látom jól elintéztek... Mármint van egy-két kék foltod - mondta.
- Tényleg? Nahát. Észre sem vettem."

Matt, Matthew. Szívből gyűlölöm a Matthew nevet, ezért maradjunk a Matt-nél. Ő a főszereplő, aki szegény arra hivatott, hogy egy óriáskígyóval meg kell küzdenie a Ragnarök bekövetkezésének megelőzése miatt. Én már a kicsi kígyóktól frászrohamot kapok, na de egy hatalmastól?!
Ööö... hát ő ilyen diplomatikus, kicsit vezéregyéniséggé avandzsált karakter volt. Nem tudom, szerintem ő nem kapott túl sok tulajdonságot, bennem róla semmi nem maradt meg.
Kalapáccsá tud változni a medálja, ebből következtethetünk mitológiák ismeretében arra, hogy talán Thor isten leszármazottja.

/#3. - Matt/

,,Azt várják tőlem, hogy meghaljak. Nem a bajnokuk vagyok, hanem az áldozatuk. "

/#4.Matt/

 ,,- Ki vagy?
- Tudod te.
- Az egyik norna. A Jelen.
[...] - Mondtam, hogy tudod.
[...] - A többit kitől kérdezhetem meg?
- A Jövőtől. Már vár rád."

És végül Laurei. Hazudnék, ha azt mondanám, nem idegesített. De azért tűrhető karakter volt, egyes más (khhhmm, Astrid) női karakterekhez viszonyítva. Ő ellensúlyozta a férfiak-megmentik-a-világot-dolgot, mint lány, ott volt, és kikérte magának, hogy ne hagyják ki a buliból, csak mert "gyengének" ítélik. Szimpi megszólalásai is voltak. Ő is Loki leszármazott volt egyébként.

/#5.Laurei/

 ,,- Rossz az elméleted.
- Nem mondod."

Miután elkezdtem képeket keresgélni a bejegyzéshez, kibogaráztam azt a botrányos tényt, amely bizonyítja, hogy az angol kiadású könyvben VANNAK KÉPEK, míg a magyarba valahogy eltűntek. Pedig már reménykedtem, hogy kapunk olyan gyerekes és nem a legszebb förtelmes rajzokat, mint például a Rémek sulijában! :c
De milyen már ez!
Komolyra fordítva a szót, örülök, hogy ez a kiadás megúszta a képeket. És cuki ez a macska.
Továbbá, itt a vége az ajánlónak!
Most összegzem, még egyszer és utoljára (ha nem hangzott volna el vagy ötször) hogy ezt nem merem bárkinek ajánlani, csak azoknak, akik kedvelik a témát, nem rettenek meg az E/3 beli, több szálon futó fogalmazásmóddal.




Az elkövetkező kötetek borítói:

2.kötet : Odin hollói
3.kötet : Wilki Lokiego (?)

Cím: Megírták a könyvet. Nem kezdek el kötekedni, hogy a kidolgozottabb címválasztást is megengedhették volna. Gondoljunk bele, milyen fáradtak lehettek az írók, mire végeztek a könyvel. Meg... azért van benne elég Loki farkasai. 
Borító: A farkasok még oké... de az emberkék eléggé furcsák. Továbbá, vigyázzatok, hogy fogjátok a könyvet olvasás közben, nekem például a Loki Farkasai feliratből a szürke csillám teljesen a kezemre tapadt! 
Kedvenc karakter: Fen, Baldr
Legutáltabb karakter: Astrid, én az elejétől fogva utáltalak ri-banc, kívánom számodra, hogy barátkozzon össze Hádésszel, és költözzön be az ő otthonába, a Pokolba!
[Milyen király "menj a francba" küldés már!:D]
Amit imádtam: Fen beszólásai; A hihetetlenül menő utolsó mondat; A mitológiák; A történet kidolgozása
Amit utáltam: Fen-en kívül nem nagyon voltak kidolgozottabb karakterek, inkább amolyan bábuk, amik néha benyögnek ezt-azt, de amúgy úgy mozognak, ahogy a forgatókönyv meg van írva; Matt, aki elméletileg a főhős, néha egy öt éves síró kislány szintjére sem jutott fel...
Érzéki mérce: Ha csak nem lesz itt vérfertőzés a következő részekben, szerelmet nem nagyon tudok mondani; Inkább barátságon van a hangsúly, még a családot sem mondhatom, mert hé. Ki az a szülő, aki mikor kiderül, hogy a fiát egy halálos küldetésre kell küldeni, Ipodot ígérget neki, meg mosolyogva gratulál?!
Értékelés: Jó könyv, de nem a legjobb. Személytől függ, itt nagyon igaz az "ízlések és pofonok" meghatározás.







2014. november 1., szombat

A zenei könyv TAG

Sziasztok!
Jó, jó, jó, mindenki tudja, hogy egy ideje lustulunk. Pedig csak bejegyzéseket nem írunk, olvasni olvasunk! Jó, igaz, hogy nem olyan sokat, mint régebben. Jó, megpróbáljuk magunkat összeszedni, de most csak egy TAG-re van erőnk.
OKÉ.
Erre inkább magam sem mondok semmit.

2014. október 4., szombat

Könyvek csatája - Disztópiák 8.kör

Üljünk le egy kávé mellé, könyvekkel körül véve, és gondolkodjunk el az élet érterméről... felesleges, már mindenki tudja, hogy a könyvek azok! Na de melyik? Melyik könyv lett a szerencsés, aki megnyerte az egész kategóriát, ezzel alapokat fektetve a teljes nyereségére? És mik a következő kategória jelöltjei? De a legfőbb kérdés: Misztikusok. Gondolom mindenki kíváncsi a részletekre, így hát kezdjük is! Éljen a csata!

2014. október 3., péntek

Erin Morgenstern: Éjszakai Cirkusz

Szerző: Erin Morgenstern
Kiadó: Libri
Kiadás éve: 2012
Fordította: Rakovszky Zsuzsa
Oldalszám (a Köszönetnyilvánítás nélkül): 406
Sorozat: -
A mű eredeti címe: The Night Circus
Fülszöveg:

A cirkusz váratlanul érkezik.

Jövetelét nem hirdeti semmi.

Egyszerűen csak itt van, holott tegnap még nyoma sem volt. 

Ez a világ egyszerre ragyogó és sötét, nem akarsz majd kilépni belőle.











A cím nagyon-nagyon találó. Pontosan erről szól, a cirkuszról.
Mit lehet írni egy cirkuszról négyszáz oldalon keresztül? - Hát többet, mint gondolnánk. Eleinte nem fért a fejembe, miről is fog szólni a könyv. Aztán ismerkedtem vele, és olvastam, olvastam éjszakánként. Forgattam a kezembe, minden szögből csodáltam a borítóját. Figyeltem a fekete-fehér színeket.
Nagyon érdekelt, mire fel a sok fekete és fehér közt az a piros sál. És a szintén piros könyvjelző szalag. Mm, imádtam azt a selymet - hihetetlen jó vele babrálni olvasás közben!
Hát, majd megtudjuk, mire fel is ezek a kevés szín. Persze nem árulom el, hihi.
A cirkusz egyszerűen unhatatlan. Mindig más és más részéről tudunk meg dolgokat, mindig más helyeken bukkan fel, - s mindig éjszaka.
Egy sakktábla.
 Egy fekete-fehér sakktábla, amin Celia és Marco a játszmájukat vívják, amelynek szabályait nem is tudják.
Celia mint a varázslatos nem iskolabusz  cirkusz gyönyörű, ifjú illuzionista hölgye, Marco pedig mint egy asszisztens. De mégis, mindketten szemmel tartják a játék helyszínét, a maguk módszereivel.
A könyv ezt a játszmát követi végbe, egészen kis koruktól a játék beteljesüléséig.
Igazából itt nincsenek szabályok.

/#1.Részlet/

- És mégsem lehetek önmagam. Mindenfélére megtanított, aztán idehelyezett, hogy úgy tegyek, mintha valaki más lennék, mint aki vagyok, míg ő kinn áll a színpadon, és mindenki szeme láttára teheti azt, amit tesz.
- De a jelenlévők közül senki nem hisz neki. Azt gondolják, hogy becsapja őket. Épp úgy nem tudják róla, hogy ki ő valójában, mint ahogyan terólad sem tudják, csak éppen ő jobban szem előtt van.
 De ez az egész nem arról szól, hogy közönségetek legyen. Ezt szeretném megértetni veled. Pontosan ugyanannyit érhetsz, mint ő, és nem kell senkit meggyőznöd arról, hogy az egész csak trükk vagy pazar látványosság. Többé-kevésbé a háttérben maradhatsz, és ugyanolyan teljesítményt nyújthatsz, mint ő.

/Részlet vége./

Oké, most csak ennyit rizsáztam, ugyanis, ez a könyv Titokzatos kell, hogy legyen, hisz úgy jó olvasni. Most ismertetek veletek pár tényt, amit figyelembe kell venni a könyv olvasása/megvásárlása előtt :


  •  A tizenkilencedik században játszódik, kb. 1870-től egészen 1930-ig, sőt, valamilyen módon még napjainkban is. Aki jobb szereti a mai világban játszódó történeteket, annak furcsa lehet ,- ám még így is ajánlom. Én sem voltam különösebben oda ezért a korszakért (még ha olvastam is már több ilyen könyvet) de azért egyszerűen i-m-á-d-t-a-m. És igen, a drámai hangulathoz kellett a betűzés.
  •  E/3 személyben íródott a könyv, amit eleinte nagyon sajnáltam, mert már elegem van a sok E/3-ból... de aztán megbékéltem vele, ugyanis ide kell ez a széles látókör, különben is, el nem tudnám képzelni, hogy ki szemszögéből lenne a legjobb... így maradjunk inkább E/3-nál.
  •  Az előbbi pontból kifolyólag : több szálon fut. Ha jól számolom, nagyjából öt, vagy hat szálon? Sőt, az idők  és a helyszínek (legtöbbször városok) közt is ugrál. Olyan módon, hogy például egyik fejezet elején a következő dátumot és helyet olvashatjuk :
MASSACHUETTS, CONCORD, 1897. SZEPTEMBER     Ám a következőben már
LONDON, 1885. FEBRUÁR 
díszeleg. Értitek, mire akarok kilyukadni.....                    Iddőutazáás, menő mi?
  •   Ez a könyv rabul fog ejteni. Még ha az elején furcsa is, rendkívüli... akkor is merjétek tovább olvasni! Mert nagyon megéri. Valamiféle varázslatot alkalmaztak a könyvön is, hogy még véletlenül se lehessen letenni.
by Oinari-Hime
Celia

Kezdeném is a szereplők bemutatását, nem tartom szükségesnek a további hadoválást, hisz az úgy is csak annyiből állna, hogy imádtam, meg hogy elvagyok varázsolva, és hogy szürke szemek így, meg szürke szemek úgy, meg aww. Ha elolvassátok, akkor úgy is megtudjátok, mi lesz a vége, és miről szól. Mert ugyebár el olvassátok.
Celia, az illusionista hölgyemééény, kinek "mestere" és egyben édesapja a híres-neves Hektor Bowen, avagy ismertebb nevén Prospero, a mágus. Ők csak annyiban különböznek a többi mágustól, miszerint nem a varázslat elhitetésére törekszenek. Nem. Arra ügyelnek, hogy elhitessék a varázslat hatalmát, merthogy ők igazi mágusok. Yay.
Marco és mestere, a rejtélyes Mr.A.H- is ugyanebben a cipőben járnak.
Beteg egy játék, ami a két "felkészítő mágus" közt folyik. Megküzdenek egymással, de mégsem. A tanítványaikat eresztik egymás ellen.
Marco... Marco, a szürke (!!!) szemű ahh és aww-os főszereplő férfiú, akiről csak annyit tudok mondani, hogy lányos zavarban hol utáltam (de persze közbe szerettem) hol imádtam (és közbe rajongtam érte). Ez mindent megmagyaráz.
Tsukiko
Cukikó Azért is Tsukiko. Szóval. Munkáját tekintve egy... olyan.... ó! Megvan. Kígyónő. Aki képes összebogozni magát teljesen, és ki is bogozza magát. Titokzatossá teszi ázsiai származása, és az egész testét befedő írásjelek és szimbólumok.
Ki ő?













 by Pinner Doubleday
Dixi (bal) és Pixi (jobb)

Az ikrekkel folytatom, kiknek szintén fontos szerep jutott a könyvben. Már alapból a létezésük, a megszületésük bonyolította a szálakat. Magyarra valamiért (?) Pixi és Dixi rövidítést találtak ki, de egyébként angolul Poppet és Widget a nevük. Ennyit erről.
Szerettem az ő cselekményeiket olvasni, mert rengeteget sétálgattak/játszadoztak/mászkáltak a cirkusz területén, és hihetetlen sok sátorba belátást nyertünk így, de még mindig nem az összesbe!
Varázslatos, mennyi misztikus és ismeretlen dolog rejlik még mindig a cirkuszban.
Az álmok cirkusza. Le Cirque des Réves.
Bailey-ről őszintén megmondom, semmit sem tudok. Nem szerettem különösebben, de utálni sem utáltam őt, hisz eléggé fontos szereplő volt. Csak... úgy semmi sem maradt meg vele kapcsolatban.
Örülök, hogy sikerült rájönnöm kb. "két évre" rá, hogy megismertük arra a tényre, miszerint nem lány, hanem fiú. Névzavarral küszködöm.
 Egy gyönyörű
 részlet.
Kíváncsiak vagytok, mi? :D
És hehe, most érkeztünk el oda, hogy rátok erőszakolom a könyvet, mert... Mert ez olyan könyv, ami kihagyhatatlan! Ezernyi csodát fedezhetünk fel, a fantáziánk szárnyal olvasás közben, a könyv gyönyörű...
Nos igen, a szokásos könyv áraknál egy ezressel drágább, de én személy szerint figyelmes voltam, és egy leárazásról (fél könyv árán vettem meg!) rendeltem meg, így olcsón megúsztam. Aki be szeretné szerezni, annak is ajánlom, hogy lesse pl. a libri oldalát, és ott informálódhat az akciókról. ;)
Egyébként valami film féléről is hallottam, de az is lehet, hogy rosszul tudom. Mindegy, majd 2015-ben kiderülnek a titkok, mert ilyesmiket olvastam. Nem igazán akarok belőle filmet, de azért megnézném.








Borító: Eredeti (kisebb változtatásokkal) és imádni való. Imádom is. És... A könyv címe, csakis a betűk dee : tapizhatósak! Szóval lehet jól fogdosgatni a könyvet, meg amúgy is olyan sima, és szép, és mindenhol gyönyörű, hogy csak na. (ráadásul keménykötéses, és naggyoon naagy, plusz még hosszú is!) Olvasás közben többször megálltam csak azért, hogy a kezemben fordítgassam a drágát. 
Kedvenc karakter: Marco, Baily, Celia, Friedrick Thiessen, Dixi, Pixi, Mr.A.H-- (?) , Tsukiko (Vagy ahogy a Mrs. Magyarosító fordította; Cukikó.) Isobel, a cirkusz összes dolgozója, Chandresh Christophe Lefévre
Legutáltabb karakter: Hektor Bowen bocs Hekti
Amit imádtam: a cirkusz, a sátrak, az érzelmek, a varázslat, ami minden oldalon megbújik...
Amit utáltam: Egy idő után meg lehet szokni, de az idők közötti ugrálás az elején kicsit még furcsa volt, továbbá nem vagyok oda az E/3 személyű elbeszélésmódért...
Érzéki mérce: Vibrált a levegő, ha ők ketten együtt voltak. A gyűrű akarva, akaratlanul is összekötötte őket, a játék kezdetétől fogva.
Értékelés: Még ha szokatlan, új is, és más... én akkor sem tudom ennél kevesebbre értékelni! Hisz ez teszi különlegessé, egyedivé! Számomra ez 5/10* :)





2014. szeptember 20., szombat

Könyvek csatája - Disztópiák 7.kör

Sok késéssel, de újra itt a Könyvek csatája! Ugyan magyarázkodhatnánk, hogy mégis miért nem volt több hétig semmi hír a csatáról, de semmi értelme nem lenne, hiszen az iskola már eleve egy indok, nemdebár? Ezt inkább hagyjuk. Viszont, ez az egyik legizgalmasabb kör, ugyanis itt nem csak a sorsdöntő szavazás veszi kezdetét, hanem a következő kategória kinevezése, és a könyvek beszavazása! Ugye, hogy még mennyi minden vár ránk? Akkor hajrá, és tudjuk még, hogy a disztópiák közül, melyik könyv érdemeli majd ki a nyertes helyet! Újra itt.

Jennifer L. Armentrout: Opál

A bejegyzés spoileres lehet az előző kötetekre nézve!
Szerző: Jennifer L. Armentrout
Kiadó: Könyvmolyképző kiadó
Kiadás éve: 2014
Fordította: Miks-Rédai Viktória
Oldalszám (a Köszönetnyilvánítás nélkül): 452
Sorozat: Luxen sorozat
A mű eredeti címe: Opal
Fülszöveg:
Senki sem érhet fel Daemon Blackhez. 
Amikor elszánta magát, hogy kimutatja az érzéseit irántam, komolyan beszélt. 
Soha többé nem kételkedem benne és most, hogy túljutottunk a zökkenőkön, újra és újra fellobbannak köztünk a lángok. 
Csakhogy még ő sem védheti meg a családját, ha eltökélik, hogy kiszabadítják a szeretteiket. 
Mindazok után, amiken keresztülmentem, én sem vagyok többé ugyanaz, aki voltam. Még mindig változom, és fogalmam sincs, mi lesz a vége. Lépésről lépésre fedezzük fel az igazságot, és amikor szembekerülünk a hibrideket tesztelő és kínzó titkos kormányzati szervezettel, ráébredek, hogy a képességeim nem ismernek határokat. 
A halál a mindennapjaink részévé vált. Onnan kapunk segítséget, ahonnan a legkevésbé várnánk, és a barátainkról kiderülhet, hogy valójában a halálos ellenségeink de nem fordulunk vissza. 
Akkor sem, ha az eredmény örökre darabokra töri az életünket. 
Egységben az erőnk és ezt ők is tudják. 



Opál
Mások véleménye:

"Minden egyes sora ragyogó volt! Imádtam az Opált! Lenyűgöző, érzéki, izgalmas! Örömmel csatlakozom a Daemon-rajongók csapatához!"
- Nancy Holder, bestseller szerző

1.

– Késztetést érzek, hogy megjelöljem a területemet.
– Hallgass el!
– Jaj, imádom, amikor felfújod magad! Nagyon szexi.
– Javíthatatlan vagy.

2.

– Pizsamaparti van? És engem meg se hívtatok?

Nem. Nem. Nem, nem, nem, nem, nem, NEM!!!
Már mindenki hallotta, a fél világ pedig tudja, hogy az Opál hatalmas függővéggel zárul. Sokan mondták is, ráadásul én egy spoileres blog miatt a végét is tudtam, és akkor azt hittem, hogy rám már nem lesz hatással. Aztán, amikor elolvastam a végét, miközben még csak a könyv elejénél tartottam, rájöttem, hogy nem; igenis hatással van rám a könyv.
Aztán, mindig, valahányszor olvastam, elolvastam az utolsó egy oldalt. A végére immunisnak hittem magamat, de amikor befejeztem a könyvet, és becsuktam, a könnyek csípték a szememet, és azon gondolkodtam, hogy hogy lehet ezt megtenni az olvasóval?
Szóval... Jennifer, még találkozunk a rémálmaidban.
Hiába fog megjelenni a negyedik rész decemberben, én teljesen kivagyok, és tudtam, már tudtam, de hát ez nem elég.
Fáj.
Daemon...
Miért van az, hogy a könyv elolvasása után meredten bámultam magam elé, és nem tudtam magammal mit kezdene, csak lefeküdni aludni, és azon gondolkodni, hogy honnan szerezhetek egy Daemont?
De most megpróbálok uralkodni magamon.

3.

– Hiányoztál – ismertem be.
– Tudom. Nem élhetsz nélkülem.
– Ezt azért nem mondanám.
– Ismerd be!
– Na, tessék! Az egód már megint útban van – cukkoltam.
Daemon most a nyakamat csókolgatta, az állam alatt.
– Minek az útjában?
– A tökéletes hangulatéban.
Daemon felhorkant.
– Csak szólok, hogy ami útban van...
– Ne tetézd – intettem le (...).

Szóval, Katy eléggé megváltozott, de jó értelemben, meg egy kicsit rosszban is. Nem tudok semmit sem mondani. Egyszerűen... ARGH.
Daemon. Még most is rohadtul kibaszottul kurvára szeretem. ♥
Dee – hallottam róla, hogy a második részben esedékes haláleset (annyira nem akarok spoilerkedni) megváltoztatja őt, és ez tényleg így történt, de nem, de igen, de nem, de igen.

4.

Megpördültem.
– Adam halála nem Daemon hibája. Ne kend rá!
– Kat...
– Akkor kiér? – Dee állta a pillantásomat. – A tiéd?
Mély lélegzetet vettem.
– Igen.

Andrew is megváltozott, habár nem ismerjük.
Ash még mindig eléggé geci. :D
Dawson. Tudjátok. Ti már tudjátok, hogy a második résznek úgy lett vége, hogy Dawson visszatért. És imádom. Imádom Dawsont! Egyszerűen tényleg! Fantasztikus, ráadásul az ember nehezen bírja feldolgozni, hogy két Daemon van. Talán elájultunk, és kettőt látunk. Vagy Daemon-ék másféleképpen osztódnak. :3 ♥

Szóval itt a fő cselekmény egyértelműek az, hogy Betht kiszabadítsák – na, de kikkel?
TÚL SOKAT AKAROK MONDANI.
Nem tehetem.
Muszáj magamat visszafognom.

5.

– Várom a megvilágosodást.
– Az nincs.

A kötetben elég sokszor van kihangsúlyozva Katy által, hogy mindannyian eléggé megváltoztak, és ezzel nem is lett volna baj, ha a vége felé említi meg, és nem az elején, mert akkor ugye még nem sok mindent tettek, és nem érzékelhetjük a tetteikben történt változást.

Ez a rész azokat is Daemon-rajongókká teszi, akik eddig utálták az egész sorozatot. Ugyanis elég sok a cuki/romantikus jelenet, és ezt persze nem is bántuk! Tele volt izgalommal, titkokkal, és a végig megbúvó rejtéllyel, na meg a folytonos utalásokkal a végére.

6.

– Hát, itt van még a Holtak naplója és a Túlélő holtak.
– Nagyszerű – morogta Daemon.
– Finnyás! – feleltem a szememet forgatva.
– Persze.

Bátran mondhatom, hogy ez a sorozat eddigi legjobb része. Habár még vár ránk egy negyedik, meg egy ötödik, ráadásul a negyedikben nem más lesz, mint Daemon-szemszög is, szóval nehéz lesz felvenni a versenyt, a többi résszel, de mit lehetne tenni.

7.
Felperzseli az egész világot, hogy megmentse a cicáját.
Hősöm! Perzseljük fel együtt!


– Hiányoztál.
Megmarkoltam a csuklóit.
– Mindennap látsz.
– Az kevés – mormolta, és az ajkát a nyakamra tapasztotta, az ütőerem fölé. – Ráadásul mindig valaki mással vagy.
[...]
– Hát akkor nem beszédre kellene vesztegetnünk az időt.
– Igaz. – Megcsókolta a szám sarkát. – A beszéd csak időpocsékolás. – Most a másik sarkát. – Amikor beszélgetünk, abból általában veszekedés lesz.
– Nem mindig – nevettem.
– Cica... – Daemon hátrahajolt, és a homlokát ráncolva nézett rám.
– Na, jó... – Felmásztam az ágyra, ő pedig követett.

8.

– Mindig igazam van.

Amúgy, valakinek feltűnt a borító hátterében lévő alak? Amíg olvastam, végig azon gondolkodtam, hogy az most direkt van-e ott, vagy pusztán véletlen.
Végül nem tudtam eldönteni, így inkább a ti véleményeteket is kikérem. Olyan direktnek tűnik, de távolról nem.
Távolról beolvad a háttérbe, és úgy tűnik, mintha csak az ágat, és az árnyék csinálta volna, de mi van, ha nem?
Mi van, ha direkt van ott, és mégis mit akar jelenteni?

Talán valami baljós jel, vagy csak egy egyszerű véletlen?

Mindegy, de muszáj rájönnöm a dologra. :D
Ég bennem a nyomozási vágy. Lehet, hogy előkapom Az alibit, hátha az majd segít a nyomozásban. ;D


9.

– Nagyon meg kell erőltetnem magam, hogy ne okozzak neki sérülést. Ugye, ezzel tisztában vagy? Szóval dupla adag bacont kérek.

A borít egyébként ezúttal is, csakúgy, mint az előző két köteten a mi magyar párosunk, Pepe, és Sztella szerepel. Annyira édesek együtt, és egyszerűen ahw... :3
Daemon zöld szeme ragyog, és mindig védelmezi Katy-t.
Imádlak Titeket. ♥

10.

A csók, amivel elnémított, mélyen felkavart, egyszerre töltött el gyönyörűséggel és félelemmel. Amikor Daemon megcsókolt, mindig úgy éreztem, a lelkemet keresi.
Pedig már régen a kezében volt, a szívemmel együtt.
Lassan lazított a szorításán, hagyta, hogy lecsússzak mellette, majd talpra állított. Szédülve néztem fel rá.
– Ezt miért kaptam?
– Elmosolyodtál.


Mi a kövek szerepe a Luxen sorozatban?

Obszidián – felforr, ha arumok vannak a közelben, és meg is lehet vele ölni őket.
Kvarc – ezzel lehet legyengíteni az arumokat.
Ónix – a luxenek (és talán az arumok?) számára fájdalmas, égő, gyengítő érzés.
(SPOILER!!) Opál – megerősíti a luxeneket, és ellenállást mutat az ónix ellen. (SPOILER VÉGE!!)

11.

Csókolóztunk. Beszélgettünk. Éltünk.

Az én kötetem száma: 0237
A tiétek?

És már íme... a negyedik rész borítója!

12.

– Szeretlek, Katy. Mindig szerettelek. Mindig szeretni foglak.


Borító: nekem sokkal jobban tetszik, mint az eddigiek, és egyszerűen imádom, ahogyan zöldből lilásba, majd kékbe mentek át, most pedig a világoskék jön. Imádom. Nem lehetne jobb. ♥ (Balra láthattok egy másik Opál változatot.)
Kedvenc karakter: DAEMON – ezt kérdezni se kell, Katy, Dawson, Katy anyja, Lesa
Legutáltabb karakter: Will, Dee, Andrew, Ash, Blake, khm, elnézést, Bart, Simon
Amit imádtam: Daemon+Katy, Dawson megismerése, és hűsége, Daemon, csak úgy, egészében
Amit utáltam: függővég, Blake, betörés
Érzéki mérce: huhúú, durva. Olyan mintha hússzor kitépnék a szívedet, és összenyomorgatnák, aztán visszatennék beléd, és hagynák, hogy úgy várd meg a következő részt. Pontosan.
Értékelés: rég olvastam ilyen jó könyvet. ♥ Habár, mindegyikre ezt mondom. :D